Meghalt Zygmunt Bauman szociológus, filozófus
Kilencvenegy éves korában hétfőn meghalt Zygmunt Bauman lengyelországi születésű szociológus, filozófus, az elmúlt évtizedek európai szociológusainak egyik kiemelkedő egyénisége.
„Kulturális forradalomra lenne szükség, amihez két alapelvet, két doxát kell újragondolnunk. A doxák olyan ideák, amelyek meghatározzák a gondolkodásunkat anélkül, hogy valaha is elgondolkodnánk a használatukon. Nem kérdezünk rájuk, tudat alatt elfogadjuk őket. Az egyik ilyen doxánk, hogy minden társadalmi problémára a nemzeti össztermék növelése a megoldás: ha többet gyártunk, többet is fogyasztunk, és mindenki boldog lesz. Ha a növekedés a nullához közelít, vagy mínuszba fordul, mindenki kiabál, hogy úristen, elsüllyedünk. Elfelejtettük, hogy vannak más megoldások is a társadalmi bajokra: megpróbálhatjuk felszámolni a szegénységet, az írástudatlanságot, gyógymódokat kereshetünk a betegségekre vagy javíthatunk a gyógyellátáson. De ezeket, úgy tűnik, régen elfelejtettük, az egyetlen megoldás, amit ismerünk, a gazdasági növekedés. A másik ilyen doxánk a hit, hogy a boldogságot csak boltokon keresztül lehet elérni. Azt hisszük, a jó élet mindig fogyasztással jár. Amíg foggal-körömmel ragaszkodunk ehhez a két doxához, esélyünk sincsen megoldani a világ bajait.”
Mi elől rohan, hova tart az ember? – Zygmunt Bauman szociológus értelmezi a világot
A baloldali társadalomkritika egyik főalakja 1925-ben született Poznanban. Családjával 1939-ben a német csapatok elől a Szovjetunióba menekült. A háború alatt és közvetlenül utána meggyőződéses kommunista volt (Bauman ebből később sose csinált titkot). Az 50-es évektől gyorsuló ütemben távolodik a hivatalos marxista doktrinától, filozófiát tanul, majd szociológiát tanít a Varsói Egyetemen. 1964-ben jelenik meg tollából a tudományág egyik alapvetése, a Socjologia na co dzien (magyarul: Általános szociológia, 1967). Az 1968-as lengyelországi antiszemita kampány – sok más, ekkor már nyíltan a rendszerrel szemben álló lengyel értelmiségihez hasonlóan – őt is emigrációra kényszeríti. A Tel-aviv-i Egyetemen tett rövid kitérő után húsz évig a Leedsi Egyetemen oktat, 1990 óta ugyanott professor emeritus.
Bár eredetileg szociológus, munkássága hatással volt a filozófiára és a politikatudományra is. Bevezette a folyékony modernitás fogalmát (melyet ő a posztmodern helyett használ): eszerint társadalmunkat nehezen kontrollálható folyamatok uralják, melyek egy fragmentált világot hoznak létre. A folyékony modernitásban a társadalom képtelen arra, hogy biztonságot nyújtson az egyénnek, és ezzel az identitások széttöredeznek. A mai ember éppen ezért már nem vándor, aki az élet értelmét keresi, hanem turista, aki társadalmi élmények nyomába ered. Magyarul is megjelent Modernitás és holokauszt c. könyvében azt vizsgálja, hogyan alakul ki a társadalomban az idegenektől való félelem, és hogyan lesz ez a félelem elválaszthatatlan része a modernitásnak. Szerinte a holokauszt a modernitás terméke, mivel számos olyan folyamat (többek között a munkafolyamatok racionalizálása, a szabálykövetés és a társadalmi élet rendszerezése) tette lehetővé, amelyet más esetben a modern ember dicséretre méltó tulajdonságoknak tartana.
Számos rangos kitüntetés birtokosa volt, többek között az európai Amalfi Díj (1989), Adorno-díj (1998), a Dagmar és Václav Havel Alapítvány által létrehozott VÍZIA 97 díj (2005), az Asztúria hercege díj társadalomtudományi kategóriában (2010), vagy az életművért odaítélt német állami díj (2014) birtokosa.
