2017 hala: a harcsa

harcsa Mivel a Vaskapu megépítésével a vizák lassan eltűntek a hazai vizekből, legnagyobb halunk a harcsa maradt. Népszerű is, hiszen hatalmas száját és hosszú bajszát a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik.

Hosszú életű hal, amely egész életében növekszik. Másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak vizeinkből, de ma már a 100 kg fölöttiek is ritkaságszámba mennek.

Különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein, a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot, az apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát.

A faj mesterséges szaporítási módszere magyar találmány, amit más országok is átvettek. Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, bár a jelenleginél sokkal több is helyet találhatna a háztartásokban és a vendéglátóiparban.

A Magyar Haltani Társaság most zárult szavazásán három őshonos jelölt közül lehetett választani. A harcsa meggyőző fölénnyel, a szavazatok közel felével (48%) lett az első, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú küllőt (16%).