Meghalt Kocsis Zoltán karmester és zongoraművész

Kocsis ZoltánHosszú betegség után, hatvannégy évesen meghalt Kocsis Zoltán, világhírű karmester és zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója; kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész.

https://youtu.be/oA8WQYRQW0A

Hároméves korában kezdett el zongorázni. 1957 és 1963 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán tanult Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként. Nemzetközi ismertséget 18 éves korában szerzett, mikor a Magyar Rádió Beethoven-versenyét megnyerte.

21 évesen megkapta a legrangosabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat. Néhány év alatt meghívás meghívást követ a világ minden jelentős zenei központjaiba és fesztiváljaira. Huszonöt évesen megkapta már a magyar állam által adható legmagasabb kitüntetést, a Kossuth-díjat, és fellépett a világ számos vezető zenekarával, mint például a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok, a Chicagói Szimfonikus Zenekar, a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar.

Rendszeres sztárvendége volt több fontos fesztiválnak, többek között Edinburgh, Párizs, Tours, Luzern, Salzburg, Prága, Menton és olyan ismert karmesterekkel dolgozott, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Edo de Waart, Charles Mackerras, Ferencsik János, Lovro von Matacic, Charles Dutoit, Herbert Blomstedt és Michael Tilson Thomas.

1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. 1984-ben az Érdemes művész címet, hat évvel később a Kiváló művész címet is megkapta. 1987 óta karmesteri pályája mellett komponált is.

A Denon, Hungaroton, Nippon Columbia, Phonogram és Quintana lemezcégek részére készített több felvétel után Kocsis Zoltán hosszú éveken át a Philips Classics exkluzív művésze volt.

Kocsis Zoltán 1997 őszétől a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezette. Az elmúlt években a Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japánban és az Egyesült Államokban vett részt. A közönség világsztárokat megillető lelkesedéssel ünnepelte.

2005-ben másodjára is megkapta a Kossuth-díjat. A Hungaroton gondozásában és Kocsis Zoltán vezetésével 2006 decemberében útjára indult a Bartók Új Sorozat. A sorozatban megjelenő CD-k közül többet rangos nemzetközi díjakkal (MIDEM Classical Award, Diapason d’or, Pizzicato Supersonic-díj) tüntettek ki.

2010. január 16-án mutatták be a Művészetek Palotájában Arnold Schönberg Mózes és Áron című operáját, a Kocsis Zoltán által megkomponált harmadik felvonással együtt.

Minden év május 30-án megtartott születésnapi koncertjének bevételét élete végéig a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.

Kocsis Zoltán szívbetegséggel küzdött, 2012. szeptemberében életmentő műtéten is átesett. Felépülése után nagy intenzitással vetette be magát munkája minden területén, ám az utóbbi időben állapota romlott, ezért külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondta.
(Forrás: Wikipédia)

További hasonló témájú videók