70 éves lenne Freddie Mercury

FreddieFreddie Mercury (született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5. – London, 1991. november 24.) párszi indiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját.

https://youtu.be/y5Bs0cmn7xo

Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt. Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

A rajongók között gyakran tapasztalható Mercury nemzeti eredetére vonatkozó zavar. Többen úgy vélik, hogy Mercury angol (európai) és perzsa ősökkel rendelkezik, vagy csak perzsa, iráni származással. A valóság azonban az, hogy számos zoroasztriánus perzsa menekült el Perzsiából a muszlim invázió elől, és telepedett le Indiában, és több száz év alatt a helyi lakosságba asszimilálódtak. Mercury születési anyakönyve indiaiként hivatkozik rá.

Freddie Mercury eredetileg Farrokh Bulsara néven született a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Szülei, Bomi és Jer Bulsara azért vándoroltak ki Zanzibárba, hogy apja pénztáros maradhasson a Brit Gyarmati Hivatalban. Húgát Kashmirának hívják.

Tanulmányait a Bombay melletti panchgani (Satara) St. Peter’s boarding school-ban kezdte, és itt lépett először nyilvánosság elé a The Hectics nevű együttesben. Szintén a St. Peter’s-ben kapta a Freddie becenevet. Ezután 17 éves koráig a mazagoni (Bombay) St. Mary’s High School-ban tanult, majd családjával az 1964-es zanzibári forradalom elől Angliába menekült.

Amikor Freddie meg akarta venni a magyar Parlamentet.

ÉRDEKESSÉG: Freddie Mercurynak emlékhelye van a somorjai szoborparkban.

LEGÚJABB FEJLEMÉNY: Meg nem élt 70. születésnapja alkalmából egy aszteroidot neveztek el róla. Brian May bejelentése a ‘Asteroid 17473 Freddiemercury’ aszteroidról:

További hasonló témájú videók