Ki volt Lotte Reiniger?

Nevéhez fűződik a filmtörténet első, egész estés animációs filmje, az 1923 és 1926 között készült Ahmed herceg kalandjai. A 117 éve született Lotte Reiniger rendezőre emlékezik ma a Google.

Az árnyjáték-film műfajának legendás megteremtője, az ollóval mesterien bánó Lotte Reiniger nem csak a figurák sziluettképeit készítette, hanem író-rendezője és animátora is minden filmjének. Állandó munkatársa a férje, Carl Koch (a német produkcióknál Berthold Bartosch, illetve Arthur Neher is közreműködött), az angol produkciók zeneszerzője pedig Freddie Phillips. Ez a kis ízelítő negyven filmből álló életművéből gyereket és felnőttet egyaránt elbűvöl. Kecsesség és báj, finom sejtetések, humor és játékosság, költészet és nőiesség, derű és fantázia, csoda és varázslat.

Az Ahmed herceg kalandjai nem más, mint egy keleti mese sziluettekkel előadva. Lényegében árnyszínházi előadás filmen, varázslattal, technikailag fantasztikusan megoldott átváltozásokkal, s ami különösen érdekes, helyenként a történet dinamikáját fokozó színes és – hála Walter Ruttmannak – mozgó hátterekkel.

A figurák nem tömör, fekete felületek, hanem gyakran jelzett a szemük és ruházatuk mintája is. Az animált papírkivágások körvonalai minden jót és rosszat kíméletlenül elfecsegnek az ábrázolt jellemekről: a gonosz Varázsló hajlott hátú, nagyfejű, testkontúrja csupa ziláltság. A Kínai Császárnak hatalmas, mandulavágású szemeket metszettek, minden bizonnyal kövér szerencseistenek szobrai adhattak mintát jól táplált, tohonya alakja megformálásához. Ahmed és szerelme, Peri Banu hercegnő arányos testűek hajlékony, lágy rajzolatúak – ők a pozitív hősök. A jók soha nem jelennek meg frontálisan, nincs szemjátékuk, mosolyuk (vagy inkább vigyoruk) – ellentétben a negatív szereplőkkel és a segítőkész, de nem evilági alakokkal.

A különféle események színhelyeit is a néző fantáziájára építve karakterizálták: hatalmas lampionok és pagodák kontúrjai a Kínai Császár udvarában, Perzsia kupolái, fantasztikus földalatti világok: démonok, koboldok, varázslók lakhelyei. A képek nem rendelkeznek mélységgel: az események mögötti terek, épületek második vagy harmadik síkként érzékelhetőek a szem számára, vagy éppenséggel egyazon síkon veszik körbe a jelenetet.

A mese kiindulópontja egy születésnap megünneplése a kalifátus pompás udvarában. A síkban tartás és a sziluettre jellemző térképzés egyik legkiválóbb jelenete, amikor a kalifa udvartartása kivonul a palota elé, hogy megtekintse a közeli és távoli alattvalók gazdag ajándékait.

Túlméretezett turbánokban árad ki a nép a palota kapuin, termetük a kapun kilépve, az előtér felé közeledve nem nő, hanem folyamatosan azonos méretben marad, majd miután félkört alkotva megállnak a palota udvarán– valójában az épület előtt – a nézőnek az az érzése támad, mintha az épületek a turbánosok feje fölött lebegnének. Ezzel a jelenetsorral a mese íratlan törvényeinek megfelelően egyértelművé vált a cselekmény helyszíne, ideje (ez természetesen nem egyértelmű, az esemény ideje nem pontosítható, hiszen egy mese általában úgy kezdődik, hogy egyszer volt, hol nem volt…), és képi kifejezés módja is: a sziluett.

Egy mesében bármi megtörténhet, bárhogyan, így – esetünkben – a néző elfogadja, hogy a tárgyak, a mozgások nem úgy viselkednek, ahogyan a szem megszokta. Az is nyilvánvaló, hogy nem árnyékalakokról van szó, hiszen nincs torzulás, amikor az alakok mozogni kezdenek.

Az Ahmed herceg kalandjai alkotói arra alapozzák eljárásukat, hogy a sziluett azokat a tudatunkban megbúvó formaemlékeket idézi fel, amelyek gyermekkorunktól rögzülnek és megmaradnak egészen halálunkig. Olyan erős képek ezek, hogy nem szorulnak részletezésre. Ráadásul, ha valaki rajzolni kezd, az esetek többségében a tárgy, alak körvonalát ragadja meg elsőként, magyarán (lényegében) sziluettet készít.

Jancsi és Juliska:

https://youtu.be/KxkIGXVwZTM

Egyik legelső filmje, a Cinderella még néma: 

Papageno:

https://youtu.be/zCR-GFKmMGU

Bővebben az árnyjáték eredetéről és történetéről ITT.