30 éve hunyt el Major Tamás

Major Tamás30 éve hunyt el Major Tamás színész, rendező, színházigazgató. A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1931-ben a Nemzeti Színház tagja lett, melynek 1945-től 1962-ig igazgatója, majd 1978-ig főrendezője volt. 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja. 1947 óta tanított a Színművészeti Akadémián. A berlini Művészeti Akadémia levelező tagja volt.
A 30-as évek vége felé fellépett a vigadói esteken, a Független Színpad előadásain. Szoros kapcsolatot tartott a baloldali munkásmozgalommal. Ebben az időben bontakozott ki erősen intellektuális, ironikus versmondó művészete. Színházművészeti eszményét eleinte Louis Jouvet ihlette. Később Konsztantyin Sztnyiszlavszkij elméletét hasznosította, majd Bertolt Brecht elemző művészetét igyekezett meghonosítani.

Munkáját csapongó ötletgazdagság, a megújulásra való állandó készség jellemezte, a színház és a színészmesterség szenvedélyes szeretete vezérelte. Kossuth-díjas (1948, 1955), kiváló művész (1950).

Major Tamás arcai címmel 2010. szeptember 21-én nyílt kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

https://youtu.be/gMZJl6dIigk

Major Tamás a Miskolci Nemzeti Színházban W. Shakespeare Lear király című darabjában, Tímár Évával.
Rendezte: Csiszár Imre, 1981.

 

További hasonló témájú videók