SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 39. – Tisztújítás

Színházi Lábjegyzet 39A Komáromi Jókai Színház internetes műsorában a 2016 január közepén bemutatott TISZTÚJÍTÁS című előadásról tudhatnak meg többet a nézők. A Nagy Ignác által írt, s Parti Nagy Lajos által feldolgozott választási komédia nagy sikernek örvend a komáromi nézők körében. A műsorban szót kapnak néhányan a közönség soraiból is, valamint Keszég László rendező, Móga Piroska, Skronka Tibor és Olasz István színművészek osztják meg gondolataikat a művel és az elkészült előadással kapcsolatban. A Tisztújítás remélhetőleg hosszabb sikerszéria elé néz a komáromi társulat előadásában. Minden jel arra mutat, hogy egy értékes, színvonalas, szórakoztató, s egyben elgondolkodtató produkció jött létre a Jókai Színház falai között.

Az ajánlót Majorfalvi Bálint készítette

További hasonló témájú videók