Értéktárak szerepe és módszertana (1)

Hungarikumok - Varga PéterHungarikum és a Felvidék magyar értékei címmel tartottak konferenciát Dunaszerdahelyen 2015. december 17-én. A rendezvényen ismertették a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság eddigi tevékenységét.

Megnyitó – Varga Péter, a FEB és a Gazda PT elnöke; Földesi Péter János, a magyar Földművelésügyi Minisztérium hungarikum-főosztályának szakmai programvezetője: 

A tanácskozás egy pályázat záró konferenciája volt, résztvevői ismertették az eddigi közös munka eredményeit, és a Csallóköz értékeit is igyekeztek bemutatni.

Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója és a FÉB alelnöke digitális formában tárolandó értékeinkről, Nagy Attila helytörténész Dunaszerdahely értékeiről, Kun Ferenc történész, a Rákóczi Szövetség alapító tagja a felvidéki csodákról, dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság elnöke az értékgyűjtés területén megvalósítható együttműködési lehetőségeinkről, Szanyi Mária néprajzkutató-pedagógus a Kincskereső mozgalomról, Rancsó Andrea és Czibor Angelika pedagógusok a hetényi kincskeresőkről, Varga László helytörténész pedig a nagymegyeri és csilizközi nemzetőrökről tartott előadást. Sorozat.

Kapcsolat:

Felvidéki Értékgyűjtő Mozgalom
Csemadok • Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet • Bacsák utca 240/13., 929 01 Dunajská Streda
www.ertektar.sk

További hasonló témájú videók