Oscar 2016: a dokumentumfilm kategória jelöltjei

Amy WinehouseA 88. Oscar-gálát február 28-án tartják Hollywoodban. Az egyik legnagyobb esélyes a brit Asif Kapadia alkotása, az Amy – Az Amy Winehouse-sztori, amely részben házi videókon, mobilfelvételeken, archív anyagokon, valamint kollégákkal, barátokkal, családtagokkal készített interjúkon keresztül mutatja be a hatszoros Grammy-díjas észak-londoni lány tragikus életét, aki 2011 júliusában alkoholmérgezésben halt meg, mindössze 27 évesen.

A Cannes-ban debütált, felkavaró erejű portré tavaly decemberben elnyerte a legjobb dokumentumfilm Európai Filmdíját.

Az amerikai Liz Garbus What Happened, Miss Simone? című, a Netflix számára készített dokumentumfilmjének középpontjában is egy legendás énekesnő áll. A rendező Nina Simone dalszerző és zongorista szokatlan karrierjét járja körül, egyúttal bemutatja az ellentmondásos magánembert, édesanyát, feleséget és polgárjogi aktivistát is.

https://youtu.be/moOQXZxriKY

Joshua Oppenheimer texasi születésű, Koppenhágában élő amerikai rendező már a második Oscar-jelölését gyűjtötte be A csend képe című dokumentumfilmjéért, amely a 2012-es Az ölés aktusa párdarabja. Az 1965–66-os indonéz népirtást ezúttal nem az elkövetők, hanem az áldozatok szemszögéből láttatja, nem kevésbé bizarr módon.

A csend képe a 71. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon (2014) megkapta a zsűri nagydíját. 

Az amerikai Matthew Heineman Cartel Land című alkotása a mexikói drogkartellek ellen a határ mindkét oldalán fegyvert ragadó civilek, az Arizona Border Recon nevű amerikai és a mexikói Autodefensas polgárőrcsapat ellentmondásos harcát mutatja be. A film felteszi a kérdést: mit kell és lehet kezdeni azzal, hogy egyre több kétségbeesett állampolgár veszi saját kezébe a törvénykezést.

https://youtu.be/gkYBbBK0qoM

Akárcsak a Nina Simone-ról szóló portré, az orosz Jevgenyij Afinejevszkij Winter on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom című műve is a Netflix égisze alatt készült. Az ukrán–amerikai–brit koprodukcióban gyártott doku a 2013 novemberében kezdődött kormányellenes tiltakozásokat és a kilencvenhárom napon át tartó véres összecsapásokat örökíti meg. A sokkoló képsorokat a tüntetőkkel készített interjúk szakítják meg. A film Torontóban elnyerte a közönség díját.

(Forrás: Euronews; YouTube)

 

További hasonló témájú videók