In memoriam Fejes Endre (1923–2015)

Izsák József: Fejes Endre (portrérészlet)92 éves korában, 2015. augusztus 25-én elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író. „Hétköznapi sorsokon át próbálom elmondani minden fájdalmát, gyötrelmét, zavarát, szeretetét, áldozatát, spontán örömeit, váratlan katasztrófáit 

 annak a fajta életnek, amelyet többségük él” – nyilatkozta egyik utolsó interjújában.

1923. szeptember 15-én született Budapesten. A négy polgári osztály elvégzése után 14 évesen szabóinasnak áll. 17 éves korától vasesztergályos tanuló a Fusch-gyárban. 1944-ben elviszik katonának, a hadseregből megszökik, Budapesten bujkál 45 tavaszáig. 1945 őszén elhagyja az országot, s 1949-ig Nyugat-Európában él (Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia, Belgium, Olaszország). Hazatérte után az angyalföldi Bosch-gyárban esztergályos. 1951-ben tiltott határátlépési kísérletért Kistarcsára internálják. Nyolc hónappal később szabadul, ekkor segédmunkás lesz az Épületelem gyárban, majd ismét esztergályos Angyalföldön.
 
1955 óta írásaiból él. Első kötete (A hazudós) 1958-ban jelent meg. 1962-ben kiadott, óriási kritikai visszhangot kiváltott regényét, a Rozsdatemetőt több mint harminc nyelvre fordították le. A hazudós című elbeszéléskötete és a Jó estét nyár, jó estét szerelem című regénye szintén sok magyar és külföldi kiadást ért meg. Fejes számos művéből született televíziós feldolgozás (Jó estét nyár…, Mocorgó, Élő Klára, Kéktiszta szerelem, Vigyori, Cserepes Margit házassága), más munkái pedig színpadra kerültek, miután a szerző egy-egy novellájából és regényéből színművet írt (Vonó Ignác, Rozsdatemető, Az Angyalarcú). (Stuber Andrea, PIM)
 

 

 

 

 

További hasonló témájú videók