Pálúr János orgonaművész vasárnap Pozsonyban koncertezik

Pálúr János orgonaművészA Szlovák Filharmónia „Orgona szólóhangversenyek II.” sorozata keretében Magyarország egyik legkiemelkedőbb orgonistája, Pálúr János orgonaművész lép fel 2015. március 1-jén, vasárnap Pozsonyban.

Pozsonyi műsorán Mendelssohn, Antalffy-Zsiross, Duruflé művei és Kodály Adagio c. művének orgonaátirata szerepelnek, valamint elhangzik saját Szimfonikus improvizációja, XVI. századi témára.

Az improvizáció a „Ki Istenének átad mindent” ének dallamára született. A dallam szerzője: Georg Neumark (1621–1681); 1657

  • Pálúr János Párizs Városának Nagydíjasa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája. Tanulmányait Baróti István, Lehotka Gábor és Olivier Latry tanítványaként folytatta a budapesti Zeneakadémián és a Párizsi Conservatoire-on.
  • Még diákéveiben megnyerte a Flor Peeters és Gárdonyi Zoltán emlékversenyek első díjait és a Párizsi Előadói Nagydíj mellett ő kapta a párizsi nemzetközi orgonaverseny Landowski különdíját is.
  • Európa 14 országában, az Egyesült Államokban, Japánban, az Orosz Föderációban és Ausztráliában adott hangversenyeket, melyek közül néhányat több rádió is egyenes adásban közvetített. Négy szóló- és további hat lemeze jelent meg négy kiadónál. Liszt Ferenc 200. születésnapjára készítette el kiemelten magyar orgonákat bemutató 200 improvizációját, mely azóta a zeneakadémiai hallgatók egyre népszerűbb improvizációs példatárának számít.
  • Bővebben róla: http://palur.hu/test/index.php (a videók forrása)

Helyszín:             Pozsony, Szlovák Filharmónia – a Vigadó nagy hangversenyterme
Időpont:              március 1., vasárnap, 16.00
Jegyelővétel:     02/2047 5233, vstupenky@filharmonia.sk
Jegyár:                6.- és 8.- euro

Mindenkit szeretettel vár a Pozsonyi Magyar Intézet!

 

 

További hasonló témájú videók