A Jókai Színház közönségtalálkozós előadást tart

Jókai Színház2015. február 22-én 15 órakor BÉRLETSZÜNETBEN, az előadás után KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓVAL!

Mikszáth Kálmán híres regénye, melyből Závada Pál készített nagyszerű színpadi adaptációt, a XIX. század első éveibe kalauzol minket. A nyári szabadságát töltő Buttler János grófot Dőry báró arra kényszeríti, vegye feleségül a helyi plébános által megejtett lányát, így leplezve a család becsületén esett foltot. Buttler akárhogy tiltakozik, s fogadkozik, hogy ő már eljegyezte Horváth Piroskát, szomszédjuk leányát, a csábító pap összeadja őket. Így indul a történet…
Buttler pert indít a házasság érvénytelenítésére. Az ügy azonban túlnő a szereplőkön: az egyház a papi botrány leplezése, a magasabb társadalmi körök pedig a Dőry család érdekében kísérlik meg rávenni Buttlert a helyzet elfogadására. A gróf azonban kitart szándéka mellett. Ám a lefizetett tanúk ellene vallanak, s a szentszék a házasságot érvényesnek nyilvánítja… Hiába van a grófnak pénze, rangja, kapcsolatai – ez már kevés ahhoz, hogy igazságát érvényre juttathassa. „Szomorú, hogy a hadihajón – amelyet el kellett süllyesztenünk, mert rajta voltak az ellenségeink – rajta volt az ön búzája is…” – zárja le végül az ügyet Fischer érsek.
Buttler Jánosnak ezek után nincs több választása, elfogadni a társadalom által ráerőltetett igazságtalanságot, vagy…?
Mikszáth regénye nem csupán egyházellenes vádirat, hanem arról a mechanizmusról vall nagyon pontosan, ahogy az igazság eltusolását intézik bizonyos szervek és intézmények, ahogy kéz kezet mos alapon elferdül, eltorzul egy helyzet…
Sajnos a XIX. század óta ez a módszer nem sokat változott, az állami, egyházi, hatalmi összefonódásokkal szemben az egyén igazsága óhatatlanul elbukik.
Az előadás időtartama 2 óra 40 perc szünettel együtt.
Szereposztás:
Buttler János gróf: Tóth Károly e.h.
Dőry István báró, főszolgabíró: Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Dőry Mária, a lánya: Bárdos Judit
Horváth Piroska, Buttler menyasszonya: Drága Diána m.v.
Bernáth Zsiga, Buttler barátja: Szabó Viktor
Medve Ignác, orvos: Horányi László m.v.
Szucsinka plébános: Mokos Attila
Horváth Miklós, Piroska apja: Skronka Tibor
Vidonka ezermester: Olasz István
Fáyné, Buttler nagynénje: Holocsy Krisztina
Madame Malipau társalkodónő: Tar Renáta
Pereviczky ügyvéd: Majorfalvi Bálint
Jeszenka pandúr: Bernáth Tamás
 
Ügyelő: Nagy László
Hangtechnikus: Görözdi Szilárd, Zakor Sándor
Fénytechnikus: Rózsás Silvia, Tárnok Dávid
Fodrász, sminkes: Tóth Simona
Kellékes: Orbán Katalin
 
Díszlettervező:Valló Péter m.v.
Jelmeztervező: Gadus Erika m.v.
A rendező asszisztense: Balaskó Edit
Rendező: Valló Péter m.v.
 
Majorfalvi Bálint videója
A SZEREPOSZTÁS VÁLTOZÁSÁNAK JOGÁT A SZÍNHÁZ FENNTARTJA!

További hasonló témájú videók