Őszi hangulat Jeszenyinnel
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin (1895. október 3.-1925. december 28.) orosz lírai költő. Oroszországban legalább akkora hírnév övezi, mint a „nemzet költőjét”, Puskint;
számos versét megzenésítették, életéről televíziós sorozat készült, országszerte szobrokat emeltek a tiszteletére, külön irodalmi társaság foglalkozik élete kutatásával és költészete elemzésével. Magyar fordítói között van Rab Zsuzsa, Illyés Gyula és Weöres Sándor. Hallgassuk meg magyarított sorait egy réges-régi Kaláka-felvételről:
Szergej Jeszenyin
BOKRAINK KÖZT
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére –
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
(Ez a versszak kimaradt a videóból)
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vizimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom – aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Aranylik, őszül
Aranylik, őszül már a nyíres, hallgat
a levél-nyelven suttogó liget.
S a szomorúan messzehúzó darvak
nem intenek már vissza senkinek.
A kenderáztató az elmenőkre gondol,
sötét tükrébe széles hold tekint.
Elring a széllel a darúcsapat.
Víg ifjuságom tájait idézem,
de nem sajnálom, ami ottmaradt.
se lelkem habzó virágfürtjeit.
Kint őszi berkenyék máglyái égnek,
de fáradt lángjuk senkit sem hevít.
csak sárgulnak, de élnek a füvek.
Mint vetkező fa lombjait dobálja,
bágyadt szavakat ejtek-pergetek.
lom lesz belőlük, száraz garmada,
mondjátok így: elhallgatott örökre
az arany nyíres szép levél-szava.
De jólesik almafa-lelkem
De jólesik almafa-lelkem a szélbe