Szent György temploma a Selinari-szurdokban

Kréta - Szent György templomaA Szent György (Agios Georgios) kolostor a Selinari-szurdokban, Kréta szigetén. Úton Spinalonga szigetére megállnak a turistabuszok

a hegy lábánál elhelyezkedő csodás kis épületegyüttesnél. A falikútból fiatalító víz csörgedezik elő, amelyben arcunkat megmosva máris visszaröpülünk – legalább a történelmi időben, amikor a falak között még nem turisták, hanem csupán az imára gyülekező szigetlakók léptei koppantak. A környék nem volt mentes a tragédiáktól sem a történelem során, meg kellett harcolniuk függetlenségükért a görögöknek is…
A Szent György-kút vize a szerelmeseket elválaszthatatlanokká varázsolja, érdemes hát inni a hűs nedűből.
Épp egy vasárnapi szertartás közben néztük meg a helyet. Az itt lévő kolostorban szerzetesek élik mindennapi életüket. Építője, Nikolaos is itt élte le életét a Bizánci Birodalom második korszakának idején.
A kolostor mellett egy aprócska régi templomocska is áll, Sárkányölő Szent Györgynek szentelve. A legenda szerint egyetlen éjszaka alatt építették föl… másnaptól ugyanis a megszállók rendelete alapján tilos volt újabb templomokat emelni…

Kréta a minószi kultúra (kb. i. e. 2600–1400), a legrégebbi ismert európai civilizáció központja volt. Ennek számos történelmi emlékét őrzik épületei, múzeumai. Érdemes ellátogatni a szigetre. 🙂

További hasonló témájú videók