Gomba 2014 • Pszichofitness: Hogyan gyúrhatok a lelki egészségemért?

Bagdy Emőke professzorProf. Dr. Bagdy Emőke Prima Primissima Díjas klinikai szakpszichológus előadásából megérthetünk még többet lelkünk működéséből és megtanulhatunk néhány egyszerű technikát

lelki fittségünk megőrzése érdekében. Ahogy a napokban megjelent interjújában elmondta: „Jómagam is kérek segítséget. Minden esetben, ha úgy érzem, elakadtam. Mikor a magam gyászával gyürkőztem, elmentem ahhoz a segítőhöz, akivel régóta munkaszövetségben vagyok. Szupervízió nélkül nem lehet dolgozni.” Az előadást Molnár Kriszta moderálta.

„Sokszor kérdezik tőlem, hogy minek tartok annyi előadást. Azért, mert – őszintén bevallom – az a rögeszmém, hogy személyes felelősségem a pszichológiát hirdetni. Tisztában vagyok ugyanis az értékével, és azt is tudom, hogy az információ hatalom. Éppen ezért az információ nem maradhat kevesek kezében, hanem ki kell kerülnie a köztudatba, hogy ne lehessen minket manipulálni.”

Az előadás a TANDEM sátorban zajlott, amely „a Királyréten kapott helyett, a Nagyszínpad tavalyi helyén, az emlékekben élő zajos, bulizós, tombolós sarkot egyfajta oázissá alakítva át, ahová az ember elvonulhat – pihenni, merengeni, önvizsgálatot tartani, tanulni vagy épp készségeit fejleszteni. Urbán Péter és Molnár Kriszta – a LABIRINTUS udvar házigazdái, a TANDEM alapítói és vezetői – örömmel fogadnak mindenkit, aki egy pillanatra ki akar lépni az élet rohanásából, és egy kicsit magára, befelé akar figyelni, vagy a közvetlen környezetét tanulmányozni behatóbban. Bevezetik a látogatót a meditáció, az elmélyülés alapjaiba, segítenek a kérdések felvetésében és válaszok meglelésében, a tanulságok levonásában, hogy ezzel is megkönnyíthessük életünket a mókuskerékbe való visszamászás után.”

További hasonló témájú videók