Simon Attila: A kormánypártiság arcai

Simon AttilaSimon Attila, történész, a Selye János Egyetem tanára „A kormánypártiság arcai” című előadásában a többségi nemzet politikai pártjaival való együttműködési formák előnyeit és buktatóit elemezte. Hangsúlyozta, több alapvető kérdés mindmáig tisztázatlan, mint például az is, mekkora volt a magyarok lélekszáma. Simon szerint az annyira áhított magyar egység tulajdonképpen sohasem tudott megvalósulni, amit azzal is alátámasztott, hogy akkoriban csupán a magyar választók 60 százaléka szavazott az Esterházy-Szüllő képviselte nemzeti vonalra, s a magyarok mintegy 30 százaléka az aktivista kormánypolitika mellett tette le a voksát. 

A március 8-án Pozsonyban megrendezett esemény annak az Innováció a szlovákiai magyar politikában című konferenciasorozatnak a folytatása, amelynek első része ez év januárjának elején a bársonyos forradalom óta eltelt 25 év felvidéki magyarok számára fontos történéseit és az előttünk álló út lehetőségeit elemezte. A 2. rész most a trianoni döntéstől napjainkig eltelt időszak nemzetiségi szempontból fontos történéseire fókuszált.

További hasonló témájú videók