Harmónia 2014 – A színpadon Vadkerti Imre és a V-Band!

Vadkerti Imre és a V-BandA Társulat című televíziós szereposztó show műsora óta Vadkerti Imre, azaz Jimmy neve fogalom a színházi és zenei szakmában egyaránt. 2010 márciusától az István, a király előadások mellett Vadkerti Imre életében újra előtérbe kerültek az élőzenekaros koncertek is. Előadói esteken lépett föl az őt kísérő zenekarban, régi zenész társakkal. A koncerteken több oldalát is megmutatta, a műsoron egyaránt szerepeltek rock klasszikusok, valamint rockopera és musical részletek. Az előadói estek új lendületet adtak énekesi pályafutásának, műsorával mindenütt zajos sikert aratott. 2012-ben folytatódtak a zenekaros fellépések, immár Vadkerti Imre és a V-Band néven, amelyek ismét lelkes fogadtatásra találtak a közönség körében. A díjátadón három feldolgozás hangzott el: Koltay Gergely: Isten ujja megérintett; Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: Ne szeress engem; Balázs Fecó – Horváth Attila: Maradj velem.

A Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok naszvadi alapszervezete, Lábszky Olivér énekes-dalszövegíróval együttműködve 2011-ben alapította.

[mappress mapid=”177″]

További hasonló témájú videók