A Tornaljai VMK Színtársulata – Kukás guru

Tornaljai VMK Kukás guruA Tornaljai VMK Színtársulata Marth P. Ildikó: Kukás guru című bohózatát adta elő Szepsiben a  XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon
Rendezte: Béri László – ez volt sorrendben a 3. számú versenyelőadás 

A darab az alábbi elismeréseket aratta: 
Az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon egyéni díj kiemelkedő alakításért: Varga Tamás, Tornalja
A Csemadok Buzitai Alapszervezetének díja

Fiatalok a tornaljai színpadon

Utoljára valamikor a hetvenes években működött amatőr színjátszó kör a városban, de hogy eljutottak-e a bemutatóig, arra már Pusko Gábor, a Városi Művelődési Központ igazgatója sem emlékszik. Tény, hogy évtizedekig csak a kassai Thália, alkalmanként a komáromi Jókai Színház egy-egy előadásával találkozhatott a tornaljai és környékbeli színházkedvelő közönség. Miután a Parapács népi zenekar az elmúlt évben sikert sikerre halmozott, s a Felszállott a páva jóvoltából országos hírnevet szereztek maguknak, az igazgató úgy gondolta, hogy érdemes lenne a helyi színjátszást is feltámasztani. De hiába hirdette meg, hogy amatőr színjátszókat keres, jelentkező nem akadt. Pedig rendező már volt kinézve az akkor nem túl elfoglalt Lax Judit színművész személyében.

Tavaszra aztán fordult a kocka, több gimnazista is megkereste az igazgatót, hogy szeretnének színkört létrehozni, Lax Judit viszont akkorra már jelentős szerepeket kapott a Tháliában. A színköralapítás mégsem maradt el, a kultúrház ugyanis jó kapcsolatokat ápol az ózdi Művelődési Intézményekkel, s annak Zenés Színházának rendezője, Béri László vállalta, hogy foglalkozik a tornaljai fiatalokkal. Eredetileg kizárólag a játékra s a közös foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, nem is terveztek konkrét előadást, de idővel kedvet kaptak hozzá, s végül több szövegkönyv közül a választás Marth P. Ildikó Kukás guru című bohózatára esett.

A színkörben több vers- és prózamondó is akad (Varga Tamás, Jeriga Enikő), s a többnyire harmadikosok mellett hárman (Varga Tamás, Laboda Ákos és Radics Rudolf) már az idei tanévben érettségiznek. Nyolc tagja van a színkörnek, egy-egy szereplő több szerepet is alakít az előadásban, amely egy tipikus mai történet. Értékzavaros világunkban várunk a megváltóra, jelen esetben a gurura, aki meg is érkezik… A történet végkifejletét bohózat lévén természetesen nem árulhatjuk el. Az előadás a bemutatón zsúfolt házat vonzott, s a közönség vastapssal köszönte meg az ifjú színjátszók teljesítményét, akik beneveztek az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválra is.” (Juhász Dósa János, Gömörilap.sk)

[mappress mapid=”170″]

További hasonló témájú videók