A csehszlovákiai magyar kitelepítések – Szarka László történész

Szarka László történészEmlékkonferenciát tartottak Vágkirályfán. Az előadások sorát Szarka László történész, egyetemi docens nyitotta meg „A hontalanság éveinek története és emlékezete” című, nagyon fontos témával.

Emlékkonferenciát tartottak Vágkirályfán az önkormányzat szervezésében a kitelepítésekre emlékezve. A konferenciát megelőzően a falu központjában az üldözöttek, a jog- és vagyonfosztottak, a csehországi kényszermunkára hurcoltak, szülőföldjükről elűzöttek emlékére emléktáblát avattak.

 

Ezt követően Bergendi Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet.

Ezt követte Popély Gyula történész professzor előadása „Esterházy János, a felvidéki magyarság mártírja” című előadása.
Popély Árpád történész  „Csehszlovák nemzetállami törekvések a II. világháború után” címmel tartott előadást.
Végül Pukkai László tanár, történész „A jogfosztottság évei a Mátyusföldön, Vágkirályfán” című előadását hallhattuk.
Az emeleti teremben ezt követően megnyílt a „Soha többé” című kiállítás, majd a budapesti Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeinek megrázó összeállítása következett.

(Sorozatban)

 

További hasonló témájú videók