Az iskolamentő mozgalom élén: NAGYSZARVA!

Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Foto © Magyar Interaktív Televízió, 2014Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke az elsők között intézte szavait a nagyszarvai közönséghez.

„Idestova 360 éve Apáczai Csere János arról értekezett, hogy vak, sőt érzéketlen, aki nem látja be, hogy egy közösségnek milyen nagy szüksége van az iskolára, s abból milyen sokféle haszon származik. Napjainkban sajnálatos módon mégis azzal kell szembesülnünk, hogy egyes vak és érzéketlen politikusok az iskolabezárásokban látják az oktatási intézmények hatékonyságának zálogát. Ma a nagyszarvaiak példát mutattak magyar közösségünknek az élni akarásból. Az a település, ahol minden korosztályban ennyi tehetség van, ahol ekkora őserő mutatkozik, ahol ilyen fantasztikus jótékonysági rendezvényt tudnak megszervezni, nem veszítheti el iskoláját, a kultúra egyik legfontosabb letéteményesét. Joggal jár a tisztelet Lelkes Edit igazgatónőnek, a pedagógusoknak, a polgármester úrnak, az önkormányzat képviselőinek, a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt! Gratulálok és köszönöm a szép estét, amelyből mindenki erőt meríthet!” (FB, A. Szabó László)

 

 

További hasonló témájú videók