Kortárs képzőművészeti kísérletek

Keresztmetszet SzepsibenSzepsiben rendezték meg a Keresztmetszet című képzőművészeti kiállítást, ahol a közönség megismerkedhetett a  Bódva-völgyi és az Érchegységi Kulturális Központ 2012-ben szervezett programjai során létrejött alkotásokkal. A kiállítás a Vállalkozók Házában (Iskola utca 10.) látható április ötödikéig.  A Szepsiben a Vállalkozók Házában a kiállított anyagot Fecsó Szilárd  képzőművész, tanár és Komjáti Zsolt grafikusművész tanár mutatták be a közönségnek. Közreműködött az Egressy Béni Vegyeskar és a Vox Columbellae Vegyeskar.  

Az elmúlt év legsikeresebb képzőművészeti programja a Kálvária című egynapos kortárs művészeti fesztivál volt, amelyben kilenc képzőművész vett részt.

A site specific – helyspecifikus installációkra Torna elhagyatott kastélyában került sor. A helyválasztás tudatos volt, hisz a régióban számos olyan magyar történelmi műemlék épület van, amely pusztul, a művészek erre a pusztulásra, az emberi felelőtlenségre, és tudatos rombolására szerették volna felhívni a figyelmet az egynapos képzőművészeti programmal.  Tornán az egyik ilyen pusztuló műemlék a nemrég magántulajdonba került Keglevich-kastély, a másik a Tornamegye központi jelentőségére emlékeztető megyeháza épülete, amelyet már csak a csoda, esetleg a műemlékvédelmi hivatal szigorú fellépése tudna megmenti az összeomlástól.  
A múlt évben a kiállítás helyszínének megválasztása a kastély épületére esett, amelyet a művészek először megtisztítottak a gaztól, az ott maradt szeméttől. Ebben nagy segítséget nyújtott a jelenlegi tulajdonos, Saláta Ferenc vállalkozó, a helyi önkormányzat, a Csemadok, a Fecsó Pál Polgári Társulás és a Pro Tornensis Polgári Társulás. A Keglevich-kastély tizenkét helyiségében bemutatott tér-, videó- és hanginstallációkat a közönség kizárólag kintről, az ablakokon keresztül szemlélhette végig. A művészeti fesztivál résztvevői Cselényi Árpád, Dudás Bálint, Éliás Ádám, Fecsó Szilárd, Komjáti Zsolt, Pribék Gábor – Pólos Zoltán, Raček Eszter, Tóth József voltak.

Az ősszel bemutatott kiállítás ötlete még a nyári Tornai Művésztelep alkotótáborában fogalmazódott meg, ezért a Kálvária programja is méltán tekinthető az alkotótábor folytatásának. A Szepsiben bemutatott kiállításon azonban nyári alkotótáborban készült művészeti alkotások válogatása is nagy számban jelenik meg, amelyeket főként a Márai Sándor Gimnázium volt képzőművészeti osztályos diákjai készítettek, akik jelenleg különféle magyarországi és szlovákiai képzőművészeti egyetemek és főiskolák diákjai. Hosszabb-rövidebb ideig azonban jelen voltak az őket egykor oktató tanárok és művészbarátaik is, a nyári alkotótábor így méltán nevezhető egy nagyon sikeres projektnek, amelyet többek között a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának Kisebbségi Főosztálya is támogatott.

A fiatal képzőművészek másfél hétig alkottak Tornán és környékén, tematikailag a Bódva-völgyi balladákból, mondákból, mesékből meríthettek a résztvevők, de inspirálta őket a táj és a környezet is. A művészek különféle technikákat alkalmaztak, születtek szobrok, térinstallációk, plein air festmények, grafikák, vázlatok tucatjai, video installációk, film kísérletek, performanszok.  A művésztelep alkotói Király Zsuzsa grafikus, Jónás Attila formatervező, Elias Ádám keramikus, Dudás Bálint grafikus, Szúnyog Júlia szobrász, Csernok Barnabás festő, grafikus, Sándor Béla festő, Pribék Gábor médiaművész, Gornyitzky Adrien ruhatervező, Bocsárszky Zsolt grafikus, Racek Eszter építészművész, Polyák Réka és Arkhely Fruzsina diákok voltak. A művésztelep résztvevői között helyet kaptak helyi amatőr művészek is. 
A kiállítás anyagába bekerült a Várhosszúréten megrendezett Ilosvai Gyermek Néptánc-tábor  akciófestészeti  programján készült nagyméretű festmény, amelyet három képzőművész, Komjáti Zsolt, Fecsó Szilárd  és  Szaszák Levente készítettek. A festményen elkészítésében rajtuk kívül a táborban jelen lévő gyerekek és felnőttek és is részt vettek, mindenki, akinek kedve volt, bátran ecsetet ragadhatott. A közös mű végeredménye a népművészet motívumait prezentáló hatalmas méretű festmény, amelyet több részre szeletelve lehetett a kiállításon megszemlélni. A program és az alkotás fő támogatója a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ volt.
A negyedik program kissé kilóg az előbb említettek sorából, hiszen egy komplexebb művészeti műhely alkotásait tükrözi. A LitFest – irodalmi műhely ugyanis az irodalommal és színházművészettel is összekapcsolta a képzőművészetet. 
A Márai Sándor Gimnázium diákjai szlovákiai kortárs irodalmi műveket, Juhász Katalin, Takács Zsuzsi, Nagy Csilla, Guzsák Klaudia novelláit és verseit dolgozták föl több művészeti ág segítségével. Születtek rövid jelenetek, különféle képzőművészeti alkotások, filmek, és megzenésített versek is, ez utóbbi Viszlai Tibor, a szepsi Gondola zenekar tagjának munkája volt. A cél a kortárs irodalom megismertetése, köztudatba való beemelése, népszerűsítése volt. A teljes programot a résztvevők a novemberben Kassán megrendezett 44. Kazinczy Napok kulturális műsoraként mutatták be. A Szepsiben bemutatott válogatásban a LitFest képzőművészeti alkotásai és Hajdók Gábor kisfilmje volt látható.        

Fecsó Yvett

[mappress mapid=”115″]

További hasonló témájú videók