Elhunyt a Republic frontembere, Cipő

CipőÉletének 48. évében, március 11-én hajnalban elhunyt a Republic frontembere, Bódi László, ahogyan mindenki ismerte, Cipő.

http://www.youtube.com/watch?v=N85sCRAlG9Y&feature=player_embedded

Bódi László 1965. május 3-án született Kisvárdán. Gimnáziumban alapította első zenekarát, Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is. 1990-ben hozta létre a Republic együttest, 1990-ben jelent meg az első nagylemezük Indul a Mandula! címmel, ők voltak az egyik legtöbbet koncertező zenekara az országban. 1995-ben Cipő szólóalbummal jelentkezett. Közel kétszázötven dalt szerzett a Republicnak, de számos slágert írt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.

Az énekesnél évekkel ezelőtt súlyos szívbetegséget diagnosztizáltak, orvosai a szívtranszplantációt javasolták, ám Cipő úgy döntött, nem akar más szívével élni, így fel sem került a várólistára. Állapotával nyilatkozatai alapján mindvégig tisztában volt, egy ízben kijelentette, maximum ötvenéves koráig akar élni, ikerlányait még szerette volna felnevelni.

Az elmúlt órákban a világhálót elárasztották a megrendült üzenetek. Több tízezer bejegyzésben gyászolják az internetezők Cipőt, mások mellett hírességek is így emlékeznek meg a legendás zenészről. (Forrás: Hír24)

Születni kell újra meg újra, indulni kell a háborúba
és harcolni kell, meghalni és szeretni még nem elég
Születni kell minden nappal újra, álmodni azt, ami nem válhat valóra
és harcolni kell, meghalni és szeretni még nem elég

Ég és föld között repülj velem, vezess át az életen, napot fess a szürke holdra! 
Ég és föld között repülj velem, vezess át az életen, vigyél át a túlsó partra!”


(Részlet – Bódi László Cipő: Ég és föld között)

További hasonló témájú videók