Kistárkányi előadók a Credo-koncerten

Kistárkányi előadók a Credo-koncertenA kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes augusztus 19-én Nemesradnóton adott jótékonysági koncertet. A vendégeket Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka üdvözölte. A bevezetőben, a Credo együttes megérkezéséig a kistárkányi Bodnár Éva költőnő és a szintén kistárkányi Orlovský Erzsébet előadó-pedagógus versekkel tarkította a műsort.


 
A rendezvényre a Nemesradnóti Református Egyházközség és a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete szeretettel fogadta a nagyon szép számban megjelent hallgatóságot – Balogvölgye szűkebb és tágabb pátriájából. A több szempontból is emlékezetes előadásra Nemesradnóton a református templomban augusztus 19-én, vasárnap került sor délután 16.00 óra után. Az egybegyűlteket Pósa Dénes, a helyi egyház gondnoka köszöntötte. Érkeztek vendégek a nemesradnótiakon kívül Rimaszombatból, Hanváról, a Vály-völgyéből, Nagybalogról, Uzapanyitról, Balogtamásiból, Rakottyásról, Bátkából, Dúlházáról, Zsípből, Balogújfaluból, Cakóból, Balogiványiból, Zádorházáról és Rimaszécsről. Pósa Dénes szólt a jótékonysági rendezvény céljáról, miszerint Bodon Lajos kántor-tanító és Pósa Lajos ref. lelkész emlékére szeretnének emléktáblát állítani.

Bodnár Éva ismertette első találkozását Ivaskovics Józseffel, a Credo vezetőjével.

Orlovský Erzsébet Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ből, Reményik Sándor: Himnusz a csúcsokon és Bodnár Éva: Szülőföld, valamint Magyar szó című verseit mondta el.

A közönség hallhatta továbbá a költőnő Fohász a hazáért című versét saját tolmácsolásában, majd az Imádság és a Belső utakon című verseket Orlovský Erzsébet előadásában.


Ha tetszett a téma, nyomj egy tetsziket és csatlakozz a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Szóljon hozzá

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Magyar Interaktív Televízió üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez.

Tags: , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: http://www.televizio.sk/2012/08/kistarkanyi-eloadok-a-credo-koncerten/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Nagyvilág, Videók // Kistárkányi előadók a Credo-koncerten



Az év dala (2007–2011): Rómeó Vérzik – Az utca az én hazám
Az év dala (2007–2011): Rómeó Vérzik – Az utca az én hazám. A Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj gáláján a somorjai Rómeó Vérzik, vagyis az aktuális felállásban: Koppány, Sancho, Ríkó és Ermi vitte el a pálmát az év dala kat...
Kerekasztal - Petőcz Kálmán: Alkotmányos keretek és oktatásügy
A Kerekasztal V. Országos Konferenciáján Petőcz Kálmán emberjogi szakértő Alkotmányos keretek és oktatásügy címmel tartott előadást.
Gál Gábor a közbeszerzési törvényről
Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője mai sajtótájékoztatóján a közbeszerzési törvény módosító javaslatával kapcsolatos aggályainak adott hangot.
Idegesítő filmek nemzetközi fesztiválja Marseille-ben
A tavalyi első kiadás után idén 15 újabb, elvileg érdektelen, valójában radikális alkotást mutatnak be a fesztiválszervezők.

© Magyar Interaktív Televízió



Copyright © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma | Powered by WP