V. Ilosvai Gyermek Néptánctábor

V. Ilosvai Gyermek Néptánctábor2012. július 9-14. között tartották Várhosszúréten az V. Ilosvai Gyermek Néptánctábort a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes.

Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes évente általában 35-40 alkalommal lép fel. Az együttes jelenlegi vezetője Kupec Mihály és Kupec Andrea. Az együttes öt évtizedes munkájával, közösségszervező tevékenységével egyik kiváló reprezentánsává vált mind Nagyidának, mind a szlovákiai magyarságnak.

A hagyománnyá vált gyermektáborban idén 150 gyermek és kb. 20 felnőtt vett részt a gazdag programokban, melyekből Váradi Eszter a Fecsó Szilárd képzőművész vezette akciófestészetet csípte el, valamint egy kis ízelítőt a tábor esti hangulatából.

 

A táborról Fecsó Yvett is készített felvételeket, ezeket később tesszük közzé.

A PROGRAMOK az alábbiak voltak:
• tánctanítások minden délelőtt és délután (két csoportban – haladók / kezdők, spirális módszer alapján)
• táncházak minden este a tanult és egyéb táncokból
• népzeneoktatás
• kézműves foglalkozások naponta
Esti programok:
- Badin Ádám meseszínháza
- Kuttyomfitty Társulat: A betyárok így éltek, úgy éltek…
- Hagyományőrzők estje
- Akciófestészet és képzőművészeti foglalkozások
- Záró est – az előadók és táborlakók közös bemutatkozása
A FOGLALKOZÁSOK VEZETŐI:
Tánctanítások:
• Magyarpalatkai táncok: Fitos Dezső – Kocsis Enikő
• Magyarbődi táncok: Kupec Mihály – Kupec Andrea
• Felvezető, ráhangoló gyerekjátékok: Dr. Sándor Ildikó
Népzenei tanítás: Takács Ádám – Magyarbődi dallamok
Kézműves foglalkozások: a Gömöri Kézművesek Társulása vezetésével.
Zenei kíséret: NÉMET DÉNES ÉS ZENEKARA

Fotók


Ha tetszett a téma, nyomj egy tetsziket és csatlakozz a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Szóljon hozzá

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Magyar Interaktív Televízió üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez.

Tags: , , , ,


A bejegyzés trackback címe: http://www.televizio.sk/2012/07/v-ilosvai-gyermek-neptanctabor/trackback/


Most itt van: Home // Gyerekablak, Tábor, Videók // V. Ilosvai Gyermek Néptánctábor



XXI. Tompa Mihály Verseny, Losonc – a II. kategória bronzsávosai
XXI. Tompa Mihály Verseny, Losonc - A II. kategória Bronzsávosai
Dušan Čaplovič oktatási miniszter és A. Nagy László kormánybiztos sajtótájékoztatója eredetiben
Dušan Čaplovič oktatási miniszter és A. Nagy László kormánybiztos sajtótájékoztatója eredetiben
A Mezővári Református Egyház Vegyeskara Királyfiakarcsán
A Mezővári Református Egyház Vegyeskara Királyfiakarcsán
A III. kategória versmondói (4.)
Farkaš Eszter és Gál Laura  előadása a XXII. Tompa Mihány Országos Vers- és Prózamondók,Énekelt Versek és Lírai Színpadok Versenyének országos döntőjén. Farkaš Eszter (Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc): Gál Laura (Tompa...

© Magyar Interaktív Televízió

Copyright © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma. Powered by WP.