A Költészet Napján előkerült az egykori Ars Musica egyik felvétele

József AttilaMa van a Költészet Napja. Április 11-én, József Attila (1905–1937) születésnapján számos programmal ünnepeljük 1964 óta. Ma este 19 órától a dunaszerdahelyi VMK-ban az  Aranymetszés duó (Hodosy Marianna és Gálffy József) József Attila, Radnóti Miklós, Gálffy Mihály, Szabó Lőrinc megzenésített verseit adja elő ebből az alkalomból.

Budapesten kilencvenhat költő olvassa fel verseit a költészet napján a Thália Színház Mikroszkóp Színpadán a második Versmaratonon, amely az idén kiegészül egy egynapos költészeti könyvvásárral.

Az Örkény Színház kortárs magyar költők műveiből készült összeállítással ünnepli a költészet napját, míg az Írók boltjában bárki felolvashatja kedvenc versét, miközben ismert költőkkel találkozhat.

József Attila

Erre a napra időzítette Bálint András rendhagyó irodalmi estjének a bemutatóját; a Radnóti Színház Úr és kutya című produkciójában a színész-igazgató Bajusszal, ötéves kutyájával lép színpadra. A Művészetek Palotájában Lackfi János és a Sajtkukacz együttes Radírmocskok és részeg elefántok műsorát nézhetik meg a látogatók több alkalommal.

A Magyar Írószövetség székházában rendezik meg a szervezet középiskolásoknak hirdetett szavalóversenyének a döntőjét, a József Attila Emlékhelyen pedig drámajáték-foglalkozásokat tartanak kisiskolásoknak, emellett az intézmény Eszmélet című kiállítása ingyenesen lesz látogatható.

Pécsett szerdán délután a Pécsi Nemzeti Színház épületében három órán át folyamatosan hangfelvételről, színészóriások tolmácsolásában hangzanak el versek, és irodalmi beszélgetéseket is tartanak.

József Attila versekkel készül a szombathelyi Weöres Sándor Színház,  amelynek stúdiószínpadán Jordán Tamás önálló estje lesz látható Szabad ötletek jegyzéke címmel.

A Veszprémi Petőfi Színház egyhetes sorozattal ünnepel, amelynek  keretében egy József Attila-Cseh Tamás-különjárat is indul a városban. A költészet napja a város napja is Debrecenben: szerdán a szokásoknak megfelelően összefonódnak a két esemény programjai, de ezen a napon kezdődik a X. Debreceni Költészeti Fesztivál is.

Tata különböző pontjain összesen 2012 magyar vers hangzik el diákok tolmácsolásában, míg Hévízen József Attila összes versének felolvasásával Guinness-rekord kísérletre vállalkoznak.

Mi az alábbi hangképekkel emlékezünk rá:

A Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Ars Musica Együttese, 1977-78:

Haraszti Gyula fotóin Cséplő Júlia és Zsuzsa, Dusík Gábor, valamint Nagy Lea.

További hasonló témájú videók