Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter sajtótájékoztatója

Készítette: 2012/02/14 | Szóljon hozzá

Simon Zsolt miniszterSimon Zsolt mezőgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján bemutatta a HÍD választási programjának mezőgazdaságot érintő pontjait. A miniszter szerint a legnagyobb hangsúlyt az intenzív termelésre és új munkahelyek kialakítására kell fektetni.  Az új munkahelyek létesítése kapcsán két új javaslatot mutatott be. Az első az ún. pontozásos rendszer bevezetése, amely új munkahelyek létrehozására motiválná a mezőgazdászokat. A miniszter becslései alapján így akár 600-1200 új munkahely is létrejöhetne.


A második javaslat a munkahelyteremtésre a több mint hat hónapja munkanélküli személyek kedvezményesítése lenne. Ebben az esetben a mezőgazdasági nemzeti program szolgálna segítségül az új munkahelyek kialakításához: a nyugdíjba vonuló alkalmazottak után felszabadult munkahelyekre új munkavállalókat vennének fel. A miniszter szerint azonban az adott pozícióra minimum 12 hónapra kell alkalmazni egy személyt, az idénymunkák esetében pedig minimum 2 személyt legkevesebb 6 hónapra.

Mindezeket a változásokat összhangba kell hozni a szociális rendszerrel is, mégpedig úgy, hogy a szociális juttatásokat ne családonként, hanem egyénenként ítéljék oda.

Szóljon hozzá

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Magyar Interaktív Televízió üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez.


 Powered by Max Banner Ads 

Tags: , , ,


A bejegyzés trackback címe: http://www.televizio.sk/2012/02/9052/trackback/


Most itt van: Home // Videók // Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter sajtótájékoztatója


© 2011 Magyar Interaktív Televízió


Jakubecz László: „Az a tánc”
Jakubecz László:„ Az a tánc...”
A csillagszemű juhász - mesefoglalkozás
"A kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás" segítségével és közreműködésével a...
Elég pimaszok vagytok, hogy megcsinálhassatok bármit
A Komáromi Alternatív Színpad Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmjének replikáját állította ...
DHT: Kötélhúzás, vizescsizma, sörfutóverseny
A kötélhúzás még klasszikus formában zajlott, de a vizescsizmára már mint igazán exotikus sportverse...
Második gyertyagyújtás a Madárterem Galériában
Az adventi koszorún Bodnár Éva gyújtjotta meg a gyertyát. A kistárkányi költőnő Orlovsky Erzsébettel...
Jam Session az újvári Hollywoodban
Ezen az ünnepi esten Erich Boboš Procházka és Pribojszki Mátyás, a szájharmonika mesterei zenéltek. ...
Copyright © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma. Powered by WP.