XI. Váraljai Fesztivál Ajnácskőn

XI. Váraljai Fesztivál AjnácskőnA Csemadok Ajnácskői Alapszervezete kétnapos fesztivált rendezett 2011. szeptember 2–3-a között. Szamos Zsuzsa, az alapszervezet elnöke elmondta, hogy idén több újítással is készültek. A rendezvény másnapján a gálaműsor első részében fellépett a feledi alapiskolások Meseláda bábcsoportja, akik mítikus mesét adtak elő Király Kis Miklós címmel, az ajnácskői Tóth Noémi és a losonci Lukáš Smolka társastánc-bemutatója után a füleki Benko Fruzsina Borbála népdalénekes énekelt, és fellépett a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskar is.

A rimaszombati Árvay Miska Baranta bemutatót tartott, kiegészülve a Felvidéki Szabad Íjászokkal, a gyerekek megismerkedhettek a hagyományos magyar harcművészet és íjászat mellett a jurtával, a füleki Motolla Kézműveskör tagjaival pedig kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A gála második részében közreműködött a füleki Rakonca és Kis Rakonca néptáncegyüttes, a délután folyaműn többször is szórakoztatta a közönséget a losonci Folk LC zenekar.

További hasonló témájú videók