VI. Alsószeli Íjászverseny

Készítette: 2011/04/16 | Szóljon hozzá

VI. Alsószeli ÍjászversenyA Zele törzs idei tavaszi íjászversenyét 2011. április 9-én tartotta az Alsószeli Laposon (a Jurta Napok helyszínén). Az 53 benevezett versenyző három kategóriában és három versenyszámban mérte össze tudását. 

Készítette: Szabados László

Bővebben a Zele törzs honlapján (www.zele.sk).

A meghirdetett kategóriák – az idén együtt versenyeznek a lányok is a fiúkkal:

- 12 éves korig;

- 12 éves kortól 17 éves korig;

- 17 év felettiek.

Szabályzat:

1. céllövészet

A céllövészet 3 körből áll – célbalövés 20 m-ről, 15 m-ről és 10 m-ről. Minden egyes körben, azaz minden távolságból 9 lövést kell leadni. A céltábla közepétől kifelé haladva 5-4-3-2-1 pontszámot lehet elérni. A maximálisan elérhető pontszám 135. A csoport helyezettjei viszont 10-es pontozásos rendszer szerint kapják a pontszámot, így az győztes 10 pontot kap, a 2. helyezett 9-et, a 3. 8-at és így tovább. A 10. helytől lefelé már nem jár pont. Megeshet, hogy többen is egyforma eredményt érnek el, ők egyenlő pontszámot kapnak, így az első 10 helyen akár 15-en is lehetnek.

2. íjász párbaj:

Ötfős csapatokat alakítunk. Az egyes csapatokban mindenki mindenkivel megküzd. A csapatok győztesei jutnak tovább, akik szintén megmérkőznek egymással, így alakul ki a sorrend. Az előző versenyszámhoz hasonlóan az első helyezett 10 pontot kap, a 2. 9-et, a 3. 8-at és így tovább. A 10. helytől lefelé már nem jár pont.

Egy emberalak a cél. Két íjász „küzd” egymás ellen. 4 vesszővel játsszuk. 40 méterről, kb. 5 méterre egymás mellett szaladunk az első zászlóig, ami 30 m-nél van, miközben bármikor leadhatjuk az első lövést (aki biztosabb a szemében és kezében, az megkísérelhet messziről célba lőni, így nem kell futnia :-) ). Ha nem érünk célt, futunk a következő zászlóig (20 m). Ezen a szakaszon is bármikor leadhatjuk lövésünket. Ha ez sem talál, a zászlótól 3 m-re egy kisebb zászlót meg kell kerülni, majd visszaérkezve térdelve, hátulról lövünk 20 méterről. Ha ez sem talált, akkor vissza kell futni a kiindulási pontra a negyedik vesszőért, amit a 40-től 20 m-ig tartó szakaszon bárhol kilőhetünk. Aki hamarabb célt talál, továbbjut a következő fordulóba.

3. íjász gyorstöltés:

Ötfős csapatokat alakítunk. Az egyes csapatokban mindenki mindenkivel megküzd. A csapatok győztesei jutnak tovább, akik szintén megmérkőznek egymással, így alakul ki a sorrend. Az előző versenyszámhoz hasonlóan az első helyezett 10 pontot kap, a 2. 9-et, a 3. 8-at és így tovább. A 10. helytől lefelé már nem jár pont.

Van egy 3×3 mezőből álló céltábla. A mezők 30×30 cm nagyságúak. Mindkét versenyzőnél 9 vessző van. A játék lényege az amőba játék, íjjal. A két versenyző egymás mellé állva, 10 méteres távolságból, megadott jelre kezdi a lövést. A győztesnek ki kell lőni egy sort. Tetszés szerint lőhetünk vízszintesen, függőlegesen, átlósan. Nem kell felváltva lőni, lehet egyszerre is. Ezért a gyorsaság nagyon lényeges, viszont fél szemmel figyelni kell az ellenfelet is, hogy megakadályozzuk, hogy kilője a sort. Ha a vesszőnk olyan mezőbe talál, ami már foglalt, érvénytelen a lövésünk. Ha a kilenc vessző kilövése után nincs győztes, újabb forduló következik.

Szóljon hozzá

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Magyar Interaktív Televízió üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez.


 Powered by Max Banner Ads 

Tags: , ,


A bejegyzés trackback címe: http://www.televizio.sk/2011/04/vi-alsoszeli-ijaszverseny/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Videók // VI. Alsószeli Íjászverseny


© 2011 Magyar Interaktív Televízió


Kovács Koppány és a Dèja vu
A Rómeó Vérzik együttes frontembere, Kovács Koppány volt a Dèja vu somorjai koncertjének vendége. Sa...
A II. kategória mesemondói
5. rész: A II. kategória mesemondói a II. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen.
Kerekasztal: posztumusz Civil Díjak Molnár Katalin és Csala Kornélia munkásságáért
A Civil Társadalom Fejlesztéséért díjat az idén ketten kapták meg, sajnálatos módon egyik aktivista ...
Tehetség a Tét Bakán – a búcsúdal (F)
A Cool Club CC szervezte Tehetség A Tét rendezvénysorozaton 2012-ben 19 település vesz részt. A baka...
Beszélgetés-sorozat Quittner Jánossal
Beszélgetés Quittner János táncos, koreográfus, pedagógussal Ausztráliában töltött éveiről és munkás...
Elballagtak a pozsonyi negyedikesek
Elballagtak május 11-én a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium negyedikes diákjai.
Copyright © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma. Powered by WP.